A Kárpát-medencét a VIII. század végéig elfoglaló Avar Birodalom a frankok és a bolgárok támadásainak következtében összeomlott. A helyükre lépő frankok, bolgárok és morvák különösen a Dunától keletre eső területeket csak gyéren népesítették be. A magyarok kalandozásaik során már 862-től megfordultak a térségben, tisztában voltak tehát vele, hogy a vidék alkalmas a letelepedésre.
Miután a nomád népek egyre inkább kiszorították Etelközből a magyarokat, ráadásul a Balkánon az egymással összefogó bolgárok és besenyők támadásainak is ki voltak téve, elindultak nyugat felé, a Kárpát-medence irányába.

A fősereget Árpád vezette, s az a Vereckei-hágón át 895 tavaszán érkezhetett az Alföldre. A bolgár és besenyő támadás hatására a második hullám nem a fősereg útját követte, hanem a hágókon át Erdélybe vonult.
Ezt követően a források néhány évig nem említik a magyarokat, akik ekkor a Duna vonaláig birtokolták a térséget. 899-ben indultak meg a medencéből kiinduló kalandozásaik, ezek következtében 900-ban szállták meg az egykori Pannóniát és a Felvidék maradék részét, kiterjesztve uralmukat a teljes Kárpát-medencére.