A nagy elődök emlékének kegyeletes megőrzése nemcsak erény, hanem az utódok kötelessége is. A nemzet multjának könyvében ragyogó betükkel van beírva a «honvéd» név, azoknak a vitézeknek neve, akik a magyar virtus minden példájával bebizonyították, hogy igazi katonák, valódi magyar harcosok.

Háromszor tündökölt fel ez a név a nemzet egén.

Először az 1848/49-i szabadságharc hősi küzdelmeivel ejtette bámulatba a világot. Élete akkor nem tartott soká; alig másfél év után szünt meg.

Másodszor az országos fénnyel ünnepelt 1867. évi királyi koronázás nyomán, 1868-ban hozott törvénnyel létesült ismét és kis csemetéből terebélyes fává nőtt. Másodrendű fegyveres erőnek szánták ugyan, de a magyarság lelkesedéséből és áldozatkészségéből a harcos csapatok legelsejévé fejlődve, a világháború minden csataterén barát és ellenfél legnagyobb tiszteletét vívta ki. A háborút befejező összeomláskor ez a honvédség is a történelemé lett.

Nehéz idők elmultával ma ismét van honvédségünk. A mai honvédség hivatott arra, hogy nagynevű elődjének, az 1918-ban megszünt honvédségnek, emlékét megőrizze.

De hivatva van arra maga a nemzet is; a magyar nép minden fiának ismernie kell, hogy kik voltak a régi honvédek.

Ezekről a régi honvédekről beszél ez a könyv, amelyet most hazafiui szivem teljes melegével ajánlok minden jó magyarnak.

Budapest, 1928 május havában.

Gróf Csáky Károly
honvédelmi miniszter.